2018. augusztus 15., szerda

Ipó menti teker(g)és 3. Kemencés lepény


Volt egyszer egy „Ipótúra”. Egy jó kis bicótúra. Hogy miért éppen „Ipótúra”? Ipoly menti jó palócok nyelvén Ipó az Ipoly. Öreg víz a jelentése. Ennek a folyónak a teljes hosszát valamint a vízgyűjtő területének egyes részeit járta be a 44. Honismereti Kerékpártúra. hkt.sk/index.html 
A túrának elengedhetetlen része a költözés. Egyik táborhelyről a másikra. Az idei túra ebből a szempontból igazán szerencsés. Három táborhellyel megúsztuk. Kalonda – Ipolynyék – Garamkövesd. Mai bejegyzésem arról szól, hogyan jutunk Ipolynyékről Garamkövesdre.
Péntek, augusztus harmadika. Tábort bontunk Ipolynyéken. Visszajáró vendégek vagyunk ebben a Korponai-fennsík déli lábánál elterülő községben. Gazdag történelmével a régió egyik legjelentősebb települése. Már a középkorban híres szőlőtermelő vidéknek számított. A mai falu Alsó-, Közép-, Felső- és Egyházasnyék, valamint Lekinc települések területén keletkezett. Először 1156-ban említi „Nek“ alakban egy adományozó oklevél. Innen indulunk tehát útnak, hogy Ipolyságot, Ipolyszalkát, Helembát érintve eljussunk Garamkövesdre.
Kilenc óra. Miután tábort bontunk és málháinkat a szállító járműben elhelyezzük, a szokásos időponthoz tartva magunkat elindulunk. Elsétálunk a kultúrház kertjében felállított Esterházy János vértanú szobrához. Köteles László röviden ismerteti Galánthai gróf Esterházy János életének történetét. Megkoszorúzzuk az emlék helyét. Kerékpárra ülünk, és nekivágunk a mai távnak. Már most nagyon meleg van. Megjósolható, rekkenő hőségben fogunk kerekezni délután.
Húsz kilométer az Ipoly völgyén az első megállóig. Kellemes hátszélben érjük el úticélunkat Ipolyságot. A Rotarides utcai Mühlstein ház ad otthont a Honti Múzeumnak. Ide igyekszünk. Mgr. Pálinkás Tibor, az intézmény igazgatója üdvözöl, majd bemutatja a gyűjteményeket. Kissé eklektikus a tárlat. Van itt minden. Némelyik helység inkább régiségkereskedésre hasonlít, mint múzeumra. A helyiek lelkesedése töretlen, gyűjtenek mindent, ami a régmúltat idézi. A dohos nehéz levegőjű helységekben nem lehet sokáig időzni. Az udvaron várjuk, míg mindenki kedvére nézelődik. Rövidesen az igazgató úrral városnézésen veszünk részt. Megmutatja a múzeum falán elhelyezett emléktáblákat, többek között II. Rákóczi Ferencét, amely büszkén hirdeti: „II. RÁKÓCZI FERENC AZ ÚR 1704. ÉVÉBEN IPOLYSÁGON VETTE A HÍRT, HOGY ERDÉLYI FEJEDELEMMÉ VÁLASZTOTTÁK”. Így nagybetűvel fejedelemhez illően. Igaz a szerencsétlen nyelvtörvény értelmében először szlovák nyelven. Rövid séta után a volt zsinagóga épületéhez érkezünk. A műemléképületet kulturális rendezvényekre használják.
Ipolyságon a volt zsinagógában
Állandó galéria működik benne ahol kortárs festőművészek híres magyar személyiségekről készült portréit mutatják be. Kitűnő akusztikával rendelkezik így hangversenyteremnek is használható. Rokonszenves megoldás, mintapéldája, hogyan lehet élettel megtölteni egy műemléket. Tovább sétálunk a volt vármegyeházához. Itt most a polgármesteri hivatal működik. A copf-klasszicista stílusban épült vármegyeháza a mai napig a főtér domináns épülete. Megköszönjük az idegenvezetést. Sajnos több nem fért bele a szűk két órába. Szabad program következik. Ebédidő lévén, kinek mire van gusztusa.
Ebéd után folytatjuk utunkat Ipolyság Homok nevű városrészén keresztül, ami az Ipoly bal partján található. Bernecebaráti, Kemence, Vámosmikola. Itt az Ipoly a Börzsöny hegység lábánál tekereg, az országút tőle kissé távolabb halad, hosszú, húzós dombokon fel, le. Embert próbáló a meleg. Kárpótol a dombok elengedhetetlen velejárója a lejtmenet. Mert ugye minden hepe után jön egy hupa. Vagy fordítva. Ipolytölgyesre érünk. Mindenkit bevárunk, egy kicsit pihenünk, jól esik a közkút hűs vize. Lassan az utolsó túrás is be fut, kivéve egy notórius defektes túrást, aki már legalább a hatodik defektjét számlálja. Ezúttal feladja, autót küldünk érte. Tovább haladunk. A magyarországi Letkés és a szlovákiai Ipolyszalka között egy kettős vashíd biztosítja az Ipolyon való átkelést. Kettős, mert a folyó fő medre mellet egy holtágon is átível. Az eredeti 1902-ben épült híd a második világháború pusztításának esett áldozatul. 1952 – 54-ben újították fel.  Elég rozsdás, ráférne egy kis tatarozás - morfondírozom, miközben átkerekezek rajta.
Az Ipolyszalkán működő élő tájházat a hét évvel ezelőtti túra szervezése közben fedeztük fel. Ide érkezünk meg kora délután. Élő tájház, mert egyben kézműves műhelyként is működik. Dikácz Zsuzsanna a vezetője. Házi készítésű bodzaszörppel, tönköly lisztből készült ropogtatni valóval fogad bennünket. Közben az udvaron álló kemencét felfűtik, ebben sütik majd a lepényeket.
Kemence Ipolyszalkán
Előbújik egy játékos kiscica, gyanakodva nézegeti csapatunkat. Kitartó túrások minden furfangot bevetve próbálják magukhoz édesgetni. Végül is K. Béla túra társunknak sikerül magához csalogatnia. Az általa felkínált, finom kemencés lepény csábításának még a cica sem tud ellenállni. Bélu lekenyerezte a cicát! Mi sem tudunk ellenállni a finom túrós-szalonnás-hagymás lepénynek. És még csak ezután jön, szerintem a még finomabb, házi szilvalekváros lepény, amit egy kis cimettel (fahéjjal) bolondítottak meg. Igazi ízorgia.
Szilvalekváros lepény
Körbe üljük Zsuzsannát, aki a tájházban rendezett nyári kézműves táborokról, sokrétű tevékenységükről és a tönköly jótékony hatásáról beszél. Valóban az elfogyasztott tönköly lisztből készült lepények, egyes túrásokon szemmel láthatóan kezdik kifejteni hatásukat, ami jótékony szunyókálás formájában nyilvánul meg. Közben megérkezik volt túratársunk Stubendek Attila. Ő lesz az, aki elkalauzol bennünket a szobi vasúti hídhoz. A híd gyalogos járdáján megyünk majd át Szlovákiába, hogy elérjük az Ipoly torkolatot.
Tizenöt kilométert teszünk meg, majd megérkezünk a Börzsöny és a Pilis hegység közé ékelődött Szob városkába. Mellékutakon kanyarogva jutunk el a vasúti híd lábához. Libasorba rendeződünk, így toljuk fel a kerékpárokat a híd gyalogos járdájára.
A szobi vasúti hídon
Legalább húszan vagyunk a hídon, amikor hatalmas robajjal tehervonat robog át rajta. Hát, gyengébb idegzetűek ne kövessék példánkat! Az Ipoly jobb partján a híd alatt várunk be mindenkit. Innen folytatjuk utunkat földúton a folyótorkolatig. Pár száz méter után megérkezünk. Csodás a kilátás. A Dunakanyar egy része, a torkolat, a pilisi hegyek. Az alacsony vízállás kedvez a fürdőzőknek, sokan élvezik a Duna vizét. Közös fotó készül az időközben megfogyatkozott társaságról.
Az Ipoly torkolatánál
A nagy melegben sokan feladták, nem kerekeznek tovább. Mi teljesítettük a küldetést. Végig jártuk az Ipoly folyását a forrástól a torkolatig. Láttuk megszületni a folyót és most látjuk közel 250 km után hogyan egyesül a vén Dunával. Ki tudja, az ott jártunkkor kibuggyanó forrásvíz vagy mi jutottunk el hamarabb a torkolatig? Nekünk kitérőkkel hat napig tartott.
Nagyjából tíz kilométer Garamkövesd a táborhely. Helenbán még belefér egy kis pihenő. Az útmenti kocsmát szálljuk meg ideiglenesen. Jólesik a hűsítő Kofola. Ne tessék kajánkodni, nem sört iszunk. Szlovákiában az kerékpáron tilos. Hivatalosan. Aztán mindenki gondol, amit akar. Elbúcsúzunk Attilától. Megköszönjük, hogy átvezetett a hídon. Garamkövesden már vár a vacsora. Gulyás. Az első és az utolsó az idei túrán. Nagyon finomra sikerült. Kisüsti is jár hozzá, ez a helyiek figyelmessége. Fáradtan, jólakottan, késő éjszakáig beszélgetünk. Egy nagyszerű napot tudhatunk magunk mögött. Jó éjszakát!       
Folytatás következik! Maradj velünk!

2018. augusztus 10., péntek

Ipó menti teker(g)és 2. ... maradunk Kalondán.


Volt egyszer egy „Ipótúra”. Egy jó kis bicótúra. Hogy miért éppen „Ipótúra”? Ipoly menti jó palócok nyelvén Ipó az Ipoly. Öreg víz a jelentése. Ennek a folyónak a teljes hosszát valamint a vízgyűjtő területének egyes részeit járta be a 44. Honismereti Kerékpártúra. hkt.sk/index.html 
Megígértem az első részben, következzék hát a folytatás. A bejegyzések nem időrendbe követik a Túrát inkább csak úgy, ahogyan azt beszélgetés közben meg-megidézünk.  A Túrát nagybetűvel mindenképpen, hiszen számunkra a Honismereti Kerékpártúra vagy röviden HKT jelenti a nagybetűs Túrát.
Kalonda az első táborhely. Az előző részben kedden reggel intettünk búcsút ennek a szívünkhez olyan közel álló kis településnek. Ezt megelőzően hétfőn reggel kilenckor indult a túra, hogy felfedezze a közeli kis települések méltatlanul elfeledett kincseit, majd érintve az író, költőóriás Madách Imre Kastély Múzeumát egy vargabetűt leírva visszakerekezzen a táborhelyre.
 Utunk eleinte a Litke-Etesi-dombság homokkő lankáin hullámzik. Ipolytarnóc, Litke, majd a szépen felújított rárospusztai híd, ami Madách Imre nevét viseli. Fel, le, kerekezünk. Jómagam elől, vezetve a túrát. Vasúti átjáró, egy kis figyelmetlenség, hatalmasat üt az első keréken, ahogyan belehajtok egy kátyúba. Körforgalom, Madách híd. Megállunk, hogy mindenki megnézhesse a hidat. Érdemes. Látványában olyan kőhíd, mint a poltári 17. századi csak nagyobb. Elismerésünk a tervezőknek. Közben kerékpárom első kerekét vizsgálva kiderül defektem is van. Gyors belső csere, irány Bussa. Szomorú látványt nyújtanak az elszegényedett vidék lepusztult, valaha szebb napokat megélt parasztházai. Elszorul a szívem, amikor át kerekezünk Rárosmúlyad vagy ahogyan otthon emlegettük, egyszerűen, Múlyad településen. Édesanyám sokat emlegette közeli rokonunkat a múlyadi Teri nénit. Talán egyszer kisgyermekként én is jártam itt. Nem emlékszem. Mindenesetre egy szebb világról szóltak édesanyám történetei. Közben kerékpárom első kereke ütemesen ringatózik fel le. Itt baj van, villan át a fejemen, tojás az első kerekem valószínűleg az ütéstől. Bussa következik. Megállunk, hogy megnézzünk Zsélyi Aladár mérnök, repülőgép tervező emlékszobáját. Tragikus sorsú, sajnos méltatlanul elfeledett, korát megelőző technikai megoldásokat alkalmazó, nagyszerű mérnök volt. 30 évesen vesztette életét. Repülőgép balesetében elszenvedett nyílt törése elfertőződött, tetanuszmérgezésben hunyt el. Csaláron született ott is van eltemetve. Közben tüzetesen megvizsgáljuk első kerekem. Kiderül a nagy sietségben nem került rendesen a helyére a külső és az így keletkezett pukli okozza a hullámzást. Megkönnyebbültem, nem kell új kereket vennem. Külsőmet helyre raktuk, hallgathattam is miatta az élcelődést, tanuljak meg defektet javítani. Ezért itt most ünnepélyesen fogadom, jövő túrára begyakorlom! Visszafordulunk, Múlyad a következő megálló. Még mit is lehet megnézni egy olyan eldugott településen, mint Rárosmúlyad? - kérdezik sokan, ha a túra útvonaláról beszélek. Elsősorban, minden településnek van történelme. Ha van történelme, abban vannak érdekes történetek. Édesanyám mesélte, a múlyadiak ha a határ túloldalán élő rokonokkal akartak beszélni belehajtották a libákat az Ipóba, megvárták, míg átúsznak,(a túloldalon mindig zöldebb a fű) aztán szépen értük mentek. Ha jött a határőr, sopánkodva panaszolták – azok a fránya libák. De ebben a faluban van más érdekesség is. Egy szecessziós vasbeton templom. Körfy Rezső földesúr megrendelésére tervezte Mednyaszay István. 1910-re épült meg.  „ a templom egyszerre meghökkentő, tekintélyt parancsoló, népies, meseszerű és formabontó. ” (Súpis pamiatok na Slovensku. Zväzok druhý K-P, Bratislava, OBZOR 1968).
Rárosmúlyad, vasbeton templom.
Valóban. A főépület, maga a templom, akár egy hatalmas jurta is lehetne. Nyolcszögletű kupolacsarnok. A torony nem része, különálló, a sekrestye köti össze a főépülettel. Nyolc nemtelen kerub áll őrt a kupola tetejének nyolc szögletében. A halál angyalainak mondják a helybeliek. Állítólag az építkezés során az egyik ráesett egy munkásra, aki szörnyethalt.
A templom minden kis része, ablakai, kapuja, oltára, gyóntatószéke, szóval a stílusa egészen eredeti, új és mégis sok-sok száz éves.” Így írnak a korabeli tudósítások, Mednyaszay kortársait megelőző, merész megoldásokat alkalmazó, művéről. Ezért állunk meg Múlyadon. Megnézzük a templomot, imádkozunk és himnuszunkkal kérjük Boldogasszony Anyánkat, ne feledkezzen meg rólunk.
Tovább indulunk. Északra fordulunk, hogy a Tiszovnyik-patak völgyén felfelé kerekezve érjük el Alsósztregovát. A Madách Imre Kastély Múzeumot 7 évvel ezelőtt látogattuk meg. Akkor mi voltunk az utolsó látogatók a felújítása előtt. Mostanra már a kívül, belül, szépen felújított múzeumot nézhetjük meg. A tárlat méltó emléket állít Madách Imrének. Dolgozószobája megidézi mindennapjait. Az íróasztal körül földre hullott feljegyzések, cédulácskák. Rendszerető túrások szépen fel is szedik, biztosan csak a huzat szórta szét, gondolják. Nem baj majd szétszórjuk újra – mondja kedvesen az idegenvezető. Ilyen volt ugyanis Madách munka módszere – teszi még hozzá. Biliárdasztal, hintaszék, hálófülke, íróasztal mindez a dolgozószoba része. És a kastély többi része a könyvtár, ebédlő, megannyi látványosság mind Madách korát idézi. Egyetlen technikai újdonság a tájékoztató érintő képernyő. Valaki gyorsan beállítja, hogy a túra honlapjára került, időszerű képek fussanak rajta. Megnézhetjük önmagunkat a múzeumban, amint épp a múzeumot nézegetjük.
A tárlat részévé válunk.
Ördögi visszacsatolás, Madáchnak is kedvére lenne. Így egy rövid időre ideiglenes performanceként részévé vált a túra a kiállításnak. "Mondottam ember küzdj és bízva bízzál!" Búcsút veszünk Madáchtól és a múzeumtól. Az író, költőóriás síremlékéhez igyekszünk. A síremlékre 1936. december 19-én állították fel a hatalmas, 3,6 méteres, kitárt karú, égbe emelkedő ifjú bronzszobrát. Rigele Alajos pozsonyi szobrász művében sokan Ádámot vélik felfedezni. A szobrászművész azonban soha sem utalt arra, hogy ez így lenne. A szobor inkább az Ádám sorsát viselő vágyakozó, bizakodó, égbe törő Embert szimbolizálja.
Madách Imre síremléke.
Közös fotó, majd szabad program. Lehet fürdeni a helyi termálfürdőben, ebédelni, vagy csak egyszerűen visszatekerni Kalondára. Kalondára ahol ezúttal bográcsos lecsó (hámozott paradicsomból!) nokedlivel a vacsora. Nagyon finom, igazi nyári csemege. Este előadás. Böszörményi István az Ipoly felső folyása mentén található települések történelmébe avat be minket. Érdekes, tartalmas lényegre törő előadás.
Böszörményi István előadása.
Ezt követően még megnézzük a Tóth Lajos túrás barátunk által készített filmet a 7 évvel ezelőtti túráról, aminek kiindulópontja itt volt Kalondán. Jó visszaemlékezni. Köszönjük Lajos!
Ilyen volt a túra hétfői napja. Tekerés, defekt, híd, emlékhelyek, templom, áhítat, múzeum, előadás, mozi. Szép estét mindenkinek, vár egy újabb nap a Túrán.
Folytatás következik! Maradj velünk!

2018. augusztus 8., szerda

Ipó menti teker(g)és 1.


Volt egyszer egy „Ipótúra”. Egy jó kis bicótúra. Hogy miért éppen „Ipótúra”? Ipoly menti jó palócok nyelvén Ipó az Ipoly. Öreg víz a jelentése. A Vepor hegységben ered 1050 m tengerszint feletti magasságban. Innen folyik dél felé. Felső folyását a szlovák hegyi tanyák „lazy” jellemzik. Itt létesült a Málnapataki víztározó. Málnapatak, Poltár, üveggyártásáról híres.  Pinc az első magyar lakta település az Ipoly mentén. A folyó Kalonda, Vilke határában éri el a magyar – szlovák határvonalat. Innen már határfolyó (legnagyobb sajnálatunkra) 140 kilométeren, a teljes hosszának, ami 232,5 km a 60 százalékán. Igazi palóc folyó Pinctől Helembáig. Ennek a folyónak a teljes hosszát valamint a vízgyűjtő területének egyes részeit járta be a 44. Honismereti Kerékpártúra. hkt.sk/index.html 

10 nap alatt 400 résztvevő, 400 kilométer, naponta átlag 400 perc úton. Kicsit nomád körülmények, sátortábor, gyalogtúra, múzeumok, tájházak, kalandos átkelés az Ipón, találkozás a szürkemarha gulyával, palló, függőhíd és sorolhatnám a megannyi látványosságot, kalandot, emlék helyet. És persze vidám baráti társaság, tábortűz, népdalok, csodálatos emberek. Talán így jellemezhetnénk a túrát. Most pedig a teljesség igénye nélkül jöjjön egy kis ízelítő.
Első táborhelyünk Kalonda. Házigazdánk Papp Sándor és kedves felesége. Szombat az első nap. Bemelegítésként Losonc, városnézés Böszörményi István vezetésével. Palóc határkereszt, Ipolytarnóci Ősmaradványok, fürdés Rappon a többmillió éves tengervízben vagy az Ipóban ki-ki saját igényei szerint. Vasárnap az első igazi kaland. Kerékpárokat teherautóra tesszük, résztvevőket autóbuszba, így érjük el az Ipó forrásához vezető gyalogtúra kiindulópontját. Egy óra gyaloglás a forrásig. Pihenő, forrásvíz, közös fotó és irány vissza a kerékpárokhoz.
Csak hangosan hogy a medve is hallja és jó messzire kikerüljön. Mert ugye jó, ha tudjuk, nem csak Székelyföldön, de Felvidéken sem játék a medve. Kerékpárra ülünk, előttünk 60 kilométer. Az első szakasz a megvalósult kerékpáros álom. Csak lefelé gurulunk. Aztán a Málnapataki víztározót kerülgetve kisebb dombok felfelé. Mesés a táj. A legtöbb tanya szépen karban tartva, legelők, kaszálók sűrű erdők váltakoznak. Jó tempóban haladunk. Kell is, mert nyomunkban sűrű sötét felhők esővel ijesztgetnek. Tervezett megálló Poltár. Az élboly szárazon a középmezőny kicsit ázva érkezik, a lemaradók kénytelenek kivárni a zápor végét. Miután mindenki megérkezett megnézzük a hidat. Poltáron van ugyanis az Ipoly legöregebb fennmaradt hídja, ami egyben Szlovákia harmadik legöregebb hídja is. A 17. században építették. A helyiek „turecký most” azaz török hídként ismerik. Indulás! Losonc, Rapp, Kalonda, Töltött Káposzta nem véletlen nagybetűvel. Ez a sorrend. Mindenki fáradt, éhes és rendkívül hálás a kalondaiaknak a csodálatos vacsoráért. Este tábortűz, dalolás. Vége a napnak. Kalondától kedden reggel veszünk érzékeny búcsút. A Palóc határkeresztre szalagokat kötünk.(a Határkeresztről itt: http://felvidek.ma/2018/05/palocsagnak-ereje-van-all-a-paloc-hatarkeszt/ ) Búcsúzóul felhangzik a Kossuth nóta … éljen a magyar szabadság!
(https://www.facebook.com/sanyi.papp.73/videos/1797562430280131/)
Második táborhelyünk Ipolynyék. Innen szeretnénk az Ipoly két fővárosát, Balassagyarmatot, Ipolyságot valamint a folyó nedves élő helyeit bejárni. Csütörtökök augusztus 2. a természetvédelmi nap. Az Ipoly árterületei és az azt övező dombok külön figyelmet érdemelnek. A szlovákiai oldal különlegessége az erdő, sztyeppe, ártéri vizes élőhely közvetlen közelsége, ami egyedülálló világviszonylatban is.  A természetvédelmi területet az Ipoly Unió polgári társulás kezeli állami támogatás nélkül. A magyarországi részen szerencsésebb a helyzet itt a Duna-Ipoly Nemzeti Park a fenntartó. Elkerekezünk tehát az Ipoly Unió szépen karbantartott látogatói központjába ahol Wollent József vezető vár ránk, hogy bemutassa tevékenységüket. Ismertetőjét hallgatva képet alkothatunk a folyó szabályozás előtti állapotáról, a Csehszlovákia alatt végrehajtott szabályozásnak a természetre és a környező falvakra, városokra tett káros hatásáról és a jelenlegi állapotokról. Wollent úr vezetésével elkerekezünk a közeli Rizsföldek tanosvény bejáratához. Végig járjuk a tanosvényt, ismerkedünk az élővilággal. Látunk fehér gólyát fán fészkelni, kócsagot, és a mocsárban fészkelő barna rétihéját. Felemás módon az az 50-es évekbeli furcsa ötlet hogy rizsföldeket létesítsenek az Ipoly e szakaszán, teszi lehetővé hogy a szabályozott folyó árterülete ma is elegendő vízhez jusson. Ipolyhídvég. Ide érkezünk rövid kerekezés után. Fa palló vezet át a határfolyón, ezen átkelve érjük el mezei utakon a magyarországi Drégelypalánk települést. Szondi két apródja, ugye ismerős a történet meg is nézzük a Szondi szarkofágot a falu közepén. Ebéd majd a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa veszi át a túra vezetését. Távcsövekkel felfegyverkezve indulunk útnak, majd rövid kerékpározás után egy tisztáshoz érünk. Gyönyörű a kilátás. Alattunk lápos területek, az Ipolyt rejtő fasor, kis tavacska virágzó vízinövényekkel, sástenger. Megtudjuk, hogy a legnagyobb mocsári teknős kolónia itt található. Hogy a halászsas kisseb teknősöket is képes elragadni, majd nem kis erőfeszítések árán csemegézni belőle. Szegény teknős, jóllakott sas. Ez a természet törvénye. Csendes kora délután van, legnagyobb sajnálatunkra az állatvilág éppen sziesztázik nem sok látnivaló akad. Tovább indulunk. Ipolyvece határában egy 500 szürkemarhát számláló gulya legel az Ipoly árterületén. Madár les kilátó torony van a közelben, oda igyekszünk. Az útról észrevesszük a gulyát. Egyik túratársunk örvendezve figyelmeztet rá hogy ott a távolban megannyi szürkemarha. De vissza csak a mozdulatlan szénagurigák bámulnak egykedvűen. Jókat nevetünk baklövésén, miközben a kilátóhoz érünk. Itt már látványosság is akad. Vízimadarak, kergetőző rókák, amiről kiderült a gulyás kölyökkutyái. Újabb derült pillanatok majd elered az eső. Rövid langyos nyári zápor, nemkülönösebben zavar senkit sem. Kitartásunk jutalmául a távolból 500 szürkemarha közeleg.
És ezúttal nem a széna gurigák keltek életre. Csodálatos és egyben ijesztő is, ahogy egyre közelebb érnek bámészkodva, magabiztosan. Látni, hogy itt ők vannak otthon és nem nagyon díjazzák, hogy kis csapatunk lelkes fotózásba kezd. A bikáktól nem kell tartani de ott azok a borjas tehenek amelyek olyan gyanakodva bámulnak na azok igazán veszélyesek lehetnek –  szól a vezetőnk aki igazából a főnökük. Még közelebb jönnek. Idegenvezetőnk feltűnően gyorsan elpakolja az állványt, távcsöveket. Reméljük hamarosan a gulyás is megjelenik – mondja. De nem jelenik meg a gulya pedig egyenesen felénk tart egyre nagyobb tempóban.  Akkor most lassan, de biztosan vonuljunk vissza – figyelmeztet a park munkatársa. Több sem kellett gyorsan a drótszamárra pattanunk és nem éppen angolosan távozunk. Utolsó pillanatban jelenik meg a gulyás és tereli elfelé a gulyát. Egy kis adrenalinnal feltöltve folytatjuk utunkat az ipolybalogi zsilipig. Függőhíd egy kanálison állja utunkat, egyesével toljuk át a kerékpárokat, bátrabbak a kanális sekély vizén át kerekeznek. Borongós késő délután van. A töltésen kergetőző őzek keresztezik néhányszor utunkat. Nagyban dúl a szerelem. Fenséges fehér kócsag, szürke gém egerészik tisztes távolban ügyet sem vetve ránk. A zsiliphez érünk. Itt a gázló azon fogunk átvágni.
A fő sodornál derékig homokpadok között legfeljebb térdig gázolva, élvezve a kalandot és a vizet kelünk át az Ipón. Ipolykeszi, útközben újabb zápor majd Ipolynyék a táborhely. Meseszerű nap volt!
Folytatás következik! Maradj velünk!

Ipó menti teker(g)és 3. Kemencés lepény

Volt egyszer egy „Ipótúra”. Egy jó kis bicótúra. Hogy miért éppen „Ipótúra”? Ipoly menti jó palócok nyelvén Ipó az Ipoly. Öreg víz a jelen...