2019. július 23., kedd

Barangolás Gömörországban – a 2019-es bicótúra



Üdvözöllek kedves olvasó. Kicsit hamarabb kellett volna jelentkeznem a 2019-es túra beharangozásával, mea culpa, furdal is a lelkiismeret rendesen, de jobb későn, mint soha. Jöjjön tehát egy kis ízelítő.
Ahogyan az a címből már kiderült az idei túra az elképzelt Gömörország dimbes-dombos tájait barangolja be. Mire számíthat, aki velünk tart? Vadregényes tájakra, elfeledett felvidéki falvak rejtett kincseire, földalatti termek elvarázsolt világára, titokzatos várak, romok történetéről szóló regékre, mondákra. Lelki megnyugvásra a régmúlt tanúiként itt ragadt templomok meghitt belső tereiben. Kiemelkedő magyar személyiségek emlékhelyeire, múzeumok, tájházak nyújtotta időutazásra nagyszüleink, déd, ük apáink elfeledett korába. És mindemellett vidám baráti társaságra, esti tábortüzeknél felhangzó népdalokra is számíthat, aki velünk tart.  De ne feledjük azt sem, hogy mindezt tesszük majd két keréken nomád módra egyik helyről a másikra vándorolva.
 Ragyolcon Gömöroszág határában kezdjük a barangolást ahonnan tíz kilóméteres körzetben mindjárt négy vár is elérhető. Nem fogom megnevezni őket, tessék kattintani ide http://hkt.sk/aktualishkt.html a részletes infóért. Ezután a Medvesalja vadregényes tájaira kalauzoljuk a résztvevőket. Megismerkedhetünk az itt élő barkók hiedelemvilágával, életvitelével. A Gortva patak mentén Kisgömöri községet érintve jutunk el Rimaszombatba. Talán nem sértődik meg Rozsnyó, ha egyenesen Gömörország fővárosának nevezzük ki a Rima partján elterülő várost. Délre folytatjuk utunkat, hogy Serke községben egy mezőgazdasági gépmúzeumot tekintsünk meg.  Mielőtt Abafalvára érkeznénk, ahol majd tábort verünk, kitérünk Hanvára is hogy felfedezzük ezt az emlékhelyekkel, műveszettel teli községet. Abafalváról eltekerünk Beretkére hogy a helyi strandon felfrissüljünk. Visszafelé ellátogatunk Sajógömörbe ahol, mint az tudvalevő Mátyás király vöröshagymán kapáltatott. Tornalját sem hagyhatjuk ki a Zoltán kerttel, református templomával és Kazinczy Ferenc emlékével. Búcsút intve a Sajó völgyének keletre fordulunk, hogy eljussunk Kelemérre a híres Keleméri Mohos-tavak Természetvédelmi Területre. Aggtelek-Domicai cseppkőbarlang földalatti termei a következő megálló. Varázslatos cseppkő díszítéseivel a legszebb szlovákiai barlangegyüttes. Gombaszögön lesz a táborunk, hogy újra a Sajó völgyében barangolhassunk. Betlér az Andrássyak méltán híres kastélya, Rozsnyó a felvidék egyik, ha nem a legjelentősebb bányavárosa, Csucsom, Jólész, Várhosszúrét a megtekintésre váró úticélok. A túra utolsó napján Szilice községet a Szilicei jégbarlangot valamint Szalóc gótikus református templomát keressük fel. Este a gombaszögi táborhelyet a Borostyán együttes népzenével tölti majd meg.
Ennyit nagyvonalakban arról mi vár arra, aki úgy dönt a 45. Honismereti Kerékpártúrával tart. Részletes infót itt találhatsz http://hkt.sk/aktualishkt.html . Be kell vallanom nem egy kényelmesen egyhelyben eltölthető több ezres résztvevőt vonzó fesztiválra ajánlok meghívót. Ez egy kicsit, ha úgy tetszik archaikusabb a kényelmet mellőző, de annál több élményt érdekes látnivalót nyújtó sokkal családiasabb rendezvény. Apropó család. Nem kell félni, nincsenek leküzdhetetlen távok, kiemelkedő sport teljesítmények. Van helyette jókedv, baráti társaság, családias környezet. Ha ezek után kedved kaptál ahhoz, hogy velünk tarts, küldj egy ímélt névvel, lakhellyel és hogy mettől meddig szándékozol maradni erre a címre hkt@atlas.sk .
… és ne feledd „Két keréken a Felvidéken” Te is részese lehetsz! Várunk!        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Barangolás Gömörországban – a 2019-es bicótúra

Üdvözöllek kedves olvasó. Kicsit hamarabb kellett volna jelentkeznem a 2019-es túra beharangozásával, mea culpa, furdal is a lelkiismer...